„Szeretni valakit nem azt jelenti, hogy „jól szeretjük”, hanem hogy megértjük őt.” Nem vetette meg az élet örömeit: barátok, szerelmek, a sebesség imádata, a játék- és alkoholszenvedély, majd a nyugalom évei. 80 éves lenne Françoise Sagan francia írónő.
Françoise Sagan 1935. június 21-én Françoise Qouirez néven jött világra a dél-franciaországi Cajarc városkában. Apja gyáros volt. Gyermek- és ifjúkorát Párizsban töltötte. Érettségije után, 1951-ben a Sorbonne egyetemen kezdte meg bölcsészeti tanulmányait, amelyeket végül nem fejezett be. Érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult, s 1954-ben, 18 éves korában René Juillard könyvkiadónak elküldte első regénye, a Jó reggelt, búbánat! kéziratát. Művét – Proust nyomán – már Sagan néven jegyezte apja kérésére, aki szerette volna, ha lánya igazi nevét jótékony félhomály fedi. A regény megjelenése egyébként az 1954-es év irodalmi eseménye lett, elnyerte a Kritikusok Díját, és szerzőjének rövid idő alatt világhírt szerzett. (Meg természetesen pénzt is, hiszen René Juillard kereken 500 millió régi frankot utalt át Françoise-nak.)
„A végzet – mily különös! – gyakran abban tetszeleg magának, hogy méltatlan vagy középszerű arcot ölt.” (Françoise Sagan: Jó reggelt, búbánat!)
A mű egy unatkozó, szomorú és cinikus kamaszlány története, akinek zavaros érzelmeit Sagan nagy empátiával, tiszta, klasszikus nyelven közvetíti. A könyvből 1957-ben Otto Preminger rendezett nagy sikerű filmet, melyben olyan sztárok játszottak mint David Niven, Deborah Kerr, illetve a főhősnőt alakító, tragikus sorsú Jean Seberg.
1955-ben Sagan New Yorkba utazott, ahol megjelent a Jó reggelt, búbánat! angol fordítása. Itt találkozott össze Truman Capoteval, Carson McCullers-szel és Tennessee Williams-szel, akivel barátságot is kötött, olyannyira, hogy Az ifjúság édes madarát Párizsban Sagan vitte színre. 1956-ban megjelent következő regénye Enyhe kis mosoly címmel, melyből Jean Negulesco rendezett filmet 1958-ban.
1957-ben Sagan súlyos autóbalesetet szenvedett, minek következtében hetekre mozdulatlanságra ítéltetett. Némi örömet jelentett számára azonban, hogy ebben az időben jelent meg Egy hónap múlva, egy év múlva című regénye. 1958-ban házasságot kötött Guy Schoellerrel, ám kapcsolatuk nem tartott sokáig.
Az 1959-es év termése a Szereti Brahmsot? című regény, amelynek 1987-es Anatole Litvak-rendezte filmváltozata rendkívüli sikert aratott, elsősorban a parádés szereposztás, Ingrid Bergman, Yves Montand és Anthony Perkins alakítása miatt. Ekkoriban már a prózaírás mellett egyre inkább foglalkoztatja a színház, s megírja első színdarabját Kastély Svédországban címmel, amelyet a L’Atelier színház mutatott be, óriási sikerrel. 1962-ben újabb házasságot kötött, ezúttal Robert Westhoff-fal, a kapcsolat ezúttal sem tartott sokáig, ám megszületett Denis nevű fia, akit a rajongásig szeretett.
„Nincs semmi, ami rosszabb és egyúttal kikerülhetetlenebb volna a magánynál. Semmitől sem félek annyira. Egyébként mindenki így van vele, csak senki nem vallja be. Nekem néha ordítani volna kedvem: félek, félek, szeressetek engem.” (Françoise Sagan: Szereti Brahmsot?)
1963-ban ismét színdarabot írt Valentine mályvaszínű ruhája címmel, majd érdeklődése egy újabb művészeti ág, a film felé irányult. A neves rendezővel, Claude Chabrollal együtt megírta a Landru című film forgatókönyvét, majd 1976-ban ő maga is rendezett filmet Kék páfrányok címmel. Sokoldalúságát jelzi, hogy a regényeken, színdarabokon, forgatókönyveken kívül sanzonszövegeket és tévéjátékokat is írt. 1984-ben Örök emlékül címmel megjelent novelláinak gyűjteménye, mely a következő évben megkapta a monacói Pierre herceg Alapítvány díját.
Már első regényeinek megjelenése után egyfajta kultusz alakult ki körülötte, művei bestsellerek voltak, százezres példányszámban jelentek meg, több nyelvre is lefordították őket, s a kritikusok lázasan próbálták (próbálják) megfejteni titkát, ami talán nem más, mint írásainak tömörsége, egyszerű, pontos stílusa, a történet kamarajellege és soványsága.
„De hát miért korholja őt szegény Maud ilyen gyöngéden? Hirtelen eszébe villant, hogy tegnap este szerelmeskedett vele, épp itt, ezen a helyen. Maud nem tett mást, mint felhívta az új szeretőjét. Jó kis csávába került! Pont a forgatás utolsó napján… A szégyentől kiment az álom a szeméből. Megpróbált barátságosabb hangot megütni. – Kicsi Maudom, sajnálom, ami tegnap Boubou estélyén történt. Nem volt jobb ötletem, mint hogy alaposan leigyam magam. Kikészített az a kuncsorgás Schwobért és Weilért, ezek előtt a németek előtt… akarom mondani tisztek előtt…” (Françoise Sagan: A kívülálló)
A francia pszichológiai regény hagyományának folytatója, általános és örök alapkérdéseket és szituációkat vet fel: többnyire jómódú „hősei” életük üressége vagy az öregedés miatt érzett kétségbeesés elől újabb és újabb szerelmi kalandokba menekülnek, de valójában nem képesek életüket megváltoztatni. Színdarabjai is luxuskörnyezetben játszódnak, hősei elegánsan unatkoznak, kicsit szenvednek és erőtlenül szeretik egymást. Sagan egyébként belülről is jól ismerte az általa ábrázolt világot, hiszen jómódú családból származott, művei is biztos megélhetést nyújtottak számára. Nem vetette meg az élet örömeit: barátok, szerelmek, a sebesség imádata, a játék- és alkoholszenvedély mind hozzátartozott a róla kialakult képhez.
Az írónő, aki több mint negyven könyvet publikált, és akit első regénye megjelenése után François Mauriac „elragadó kis szörnyetegnek” titulált, idős korára megállapodott: Párizsban, az Invalidusok terétől nem messze élt élete végéig skót terrierje társaságában, az olvasók számára a Sagan-regényekből ismerős, a polgári jólétet tükröző környezetben.
