„Az én Karthágó-történetem tele van mulatságos anekdotákkal. Biztos vagyok benne, tetszeni fog nekik.” Az Én, Claudius és A vitéz Belizár szerzője, Robert Graves angol író, költő 30 éve, 1985. december 7-én halt meg.
1895. július 24-én született Wimbledonban. Apja Alfred Percival Graves, a 20. század eleji ír reneszánsz kiemelkedő költője volt, majd tanfelügyelő lett Londonban. Graves a londoni Charterhouse Schoolban tanult, itt kezdett verseket írni. Az I. világháborúban három évig tisztként szolgált a Somme mentén, ezalatt három kötet verset írt. Frontélményei és súlyos sebesülése következő éveiben meghatározó szerepet kaptak írásaiban, groteszk szatírákat és keserű, szorongásos, filozofikus lírát alkotott. 1926-ban szerzett diplomát az oxfordi egyetemen, majd egy évig a kairói egyetemen tanított.
Isten hozzád, Anglia
Boldogtalan házassága Nancy Nicholsonnal 1929-ben válással ért véget. Ugyanebben az évben Laura Riding amerikai költőnővel Mallorcára költöztek, ahol élete nagyobb részét töltötte. Ottani letelepedését Isten hozzád Anglia című önéletrajzának sikere tette lehetővé, amelyben a háború és az angol társadalom kíméletlen kritikáját fogalmazta meg. Ezt a könyvet 1957-ben még élesebben háborúellenes szellemben dolgozta át, később számos művével járt el hasonlóan.
Következő sikerkönyve az Én, Claudius (1934) volt, ez a római Julius-Claudius dinasztia viselt dolgait tárja az olvasó elé, a császár fiktív elbeszélésén keresztül. E műve több díjat is kapott, hasonló sikert ért el a folytatás, a Claudius, az isten és felesége Messalina (1935) is, ezek anyagát Tacitusból merítette. A vitéz Belizárt 1938-ban adta ki, a mártírsorsú bizánci hadvezér története Justinianus császár korát idézi. Az aranygyapjú (1944) Iaszon és társai, az argonauták mitológiai útját, a Fekete-tenger medencéjének i. e. 13. századi görög feltárását írja le.
„Én Tiberius Claudius Drusus Germanicus, ez, az és amaz (mert nem akarom untatni az olvasót címeim végtelen sorával), akit egykor, nem is olyan régen, barátaim, rokonaim, munkatársaim ››Claudius, a hülye‹‹, ››Az a Claudius‹‹„ ››Claudius, a dadogó‹‹, ››Clau-Clau-Claudius‹‹, vagy legjobb esetben ››Szegény Claudius bácsi‹‹, néven emlegettek, most nekikezdek, hogy megírjam életem furcsa történetét legkorábbi gyerekkoromtól kezdve és évről évre folytatva, amíg csak el nem érem a változásnak azt a sorsdöntő pontját, amikor körülbelül nyolc évvel ezelőtt, ötvenegy éves koromban váratlanul bekerültem az ››arany veszély‹‹ sodrába, amelyből azóta se tudok kiszabadulni.” Így kezdi Claudius császár (szájával Robert Graves) a történetet, amelyet maga mesél el egyes szám első személyben.
Ezek a témák vezették Gravest a mítoszok átfogó tanulmányozásához, s 1948-ban megírta A fehér istennőt, feltételezve egy mediterrán ősvallást, amely a keresztény korban is él. 1953-ban adta ki A görög mítoszokat, ez a tárgykör legalaposabb és legrészletesebb kézikönyve a mai napig.
Raphael Patai hebraistával közösen írta a Héber mítoszokat, mely 1963-ban látott napvilágot. Könyve a bibliát megfosztotta az isteni kinyilatkoztatás dicsfényétől, utalva annak számos történeti előzményére, melyek nyoma megtalálható a Genezisben, ám megmutatta az emberi szellem nagyszerű alkotásának igazi értékeit is.
A mítoszokról írt mindkét művének érdeme, hogy valamennyi történet összes fellelhető változatát közli, nem egyetlen, koherens anyagot, hanem egymásnak ellentmondó motívumokat is ismertet. 1946-ban jelent meg a Jézus király, a Megváltó történetének újszerű feldolgozása. Könyvei rendszerint a történészeket és a teológusokat is felháborították, de az olvasók körében igen népszerűek lettek. 1961-ben lett az oxfordi egyetem klasszika filológia-professzora, itt 1966-ig oktatott.
Összegyűjtött verseit 1948-ban, majd még többször is kiadták, százhúsznál több könyve jelent meg. A nyolc gyermeket felnevelő Graves hírnevét ugyan történelmi regényei teremtették meg, de ő elsősorban költőnek tartotta magát. A 12. századi perzsa költő Omar Khajjám Rubáiját című művét Omar Ali-Sahhal fordította le angolra. Fordított Suetonius római életrajzírót és Lukianoszt a 2. században élt szatíraírót is, ő tette át angolra Devecseri Gábor Bikasiratóját.
Többször járt hazánkban, Devecseri Gábor jó barátja volt. 1968-as látogatásakor magyarországi, átválthatatlan honoráriumaiból (Vajda Miklós műfordító javaslatára) irodalmi díjat alapított az év legjobb magyar költőjének elismerésére. A Graves-díjat többek közt Kálnoky László, Zelk Zoltán, Tandori Dezső, Orbán Ottó, Székely Magda, Simon István, Rakovszky Zsuzsa és Parti Nagy Lajos, Nádasdy Ádám és Tóth Krisztina is megkapta. Idegen nyelven elsőként magyarul jelent meg verseskötete, A szerelem tünetei, 1974-ben. A mallorcai Deyában halt meg, kilencven évesen.
