Márai szerint „A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki.” A modern kor írója, Stephen King azonban úgy véli: „Csak a felnőttek képesek rá, hogy olyan unalmas dolgot, mint a séta, a hobbijuknak tekintsenek.”
A séta napjainkban már szinte luxusnak számít. Gyakorlására mind kevesebb az idő és a tér. Pedig ez az aktivitás, amely oly régi, mint az ember, könyvtáraknál jobban inspirálta a filozófusokat, költőket, tudósokat, elég csak Szókratészre és tanítványaira, vagy Jean-Jacques Rousseaura és A magányos sétáló álmodozásai című művére gondolni. Alain Montandon irodalmár professzor A séta: Rituálé és kalandozás címmel jelentetett meg a témáról tanulmányt.
A könyvből az olvasó megtudhatja, hogy Immanuel Kant minden nap, mindig azonos időben indult sétára. Königsberg lakói hozzá igazították óráikat. A filozófus a sétát fontosabbnak ítélte az életben, mint a szerelmet.
„Bármely ismeretlen személynek az arckifejezése, egy mozdulata, egy pillantása elegendő ahhoz, hogy megrontsa örömömet vagy enyhítse fájdalmaimat. Csak akkor rendelkezem magammal, ha egyedül vagyok; egyébként a környezetem játékszere leszek.” Az 1712. június 28-án született és 1778. július 2-án elhunyt Rousseau A magányos sétáló című művében bevallotta, hogy meditálni csak séta közben tud, amint megáll, nem gondolkodik, feje csak akkor működik, ha mozognak a lábai. Az emberekben csalódott, magányos öregember sétái során végiggondolja a múltat, vizsgálja önmagát és tetteit, hogy aztán papírra vetve határozza meg gondolkodása, érzései és cselekedetei összefüggő rendszerét. A tíz „sétára” tagolódó önvizsgálat célja az emberi természet megismerése, illetve az emberi boldogság meghatározása. Rousseau álmodozásainak szabálytalan rendszerében a beletörődés nyugalma biztosítja a szellem fejlődésének megismerését; módszere az önmagába fordulás, mert az igazi boldogság forrása is önmagunkban rejlik. Ezek a szemlélődő, magányos séták és elmélkedések lényegében azt az önvizsgálatot folytatják, amelyet a Vallomásokban kezdett el. Egyre elborultabb elmével, az elhatalmasodó üldözési mánia szorításában veszi sorra és ítéli meg élete nagy bűneit, miközben rálel az egyedüli, igaz értékekre: a türelemre, szelídségre, becsületességre, igazságosságra. Álmodozó elmélkedései a szükségszerűség elfogadására ösztökélik, az olyan életre, amelyben már nem az elismertetés, hanem a belső megelégedettség irányítja a cselekedetet, és amelyben a társadalmi élet elvárásai helyett a szabad cselekvés formálja a jellemet.
Nietzschének és Heideggernek séta közben születtek a legmagvasabb elképzeléseik. Jól értesült források szerint Bill Gates-nek is ilyenkor jönnek a legjobb ötletei. A sétának hódolt Petrarca, Goethe és Stendhal is. Szókratész Athénban séta közben állandóan kérdéseket tett fel az eléje kerülőkhöz. Mert, mint ahogy a szerző kiemeli, a séta segít abban, hogy kapcsolatban maradjunk felebarátainkkal.
„A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.” (Márai Sándor)
Ugyanakkor Montandon professzor felhívja a figyelmet arra, hogy könyvének célja megtanítani az embereket jobban élni, mivel ki kell kapcsolódnunk ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat és ez a sétával érhető el a legjobban. Csak séta közben lehet jól megismerni a természetet, a séta segíti a memória működését és rengeteg haszna származik belőle az egész egészségi állapotnak. Igazi hódolói tudják, hogy két orvos mindig rendelkezésünkre áll: a jobb láb és a balláb.
Tekintettel arra, hogy a történelem folyamán mindig is voltak, és ma is vannak, akik az üldögélést részesítik előnyben és ezt számos példával alá is tudják támasztani, engedékenyen az íróasztal mögötti fantáziálást „jótékony lelki sétának nevezik.
