Hegyek, zöld mezők, a Luzerni-tó magas sziklás partja. Pásztorok, akik énekelve buzdítják tehenüket, svájci falvak és farmok a napsütésben: kezdetben minden idilli a Friedrich Schiller Tell Vilmos című drámájában.
Csakhogy megjelenik a császár által kinevezett gonosz Hermann Gessler, aki zaklatja a szegény falusiakat, ami az önfeláldozó, számszeríjas hős, aki megtestesíti népének etikai tisztaságát, lázadó szellemét, nem néz jó szemmel.
Az ősi szabadságjogaitól megfosztott népet a Habsburgok helytartója gyötri fennhéjázva, mígnem betelik a pohár, a szétszórt lázadók szövetségbe lépnek, s a népharag elsöpri a zsarnokokat…
A szabadságra törekvő svájciakba kerül, és végül megöli a Vogtot a Küssnacht közelében lévő üreges sikátorban. És a történet megalapozza a német dráma egyik leghíresebb színházi jelenetét: az alma lövését egy fiú fejéről.
217 évvel ezelőtt, 1804. március 17-én volt Friedrich Schiller (1759-1805) Tell Vilmos című darabjának az ősbemutatója. A jubileum jó alkalmat szolgál arra, hogy a újra felfedezzék a svájci nép szabadságharcát feldolgozó remekművet és annak címszereplőjét, a sokrétű svájci hősalakot.
A három svájci őskaton – Schwyz, Uri és Unterwalden – egyikében, Uriban a nyáron két bemutató és egy kiállítás bizonyítja majd, hogy Tell Vilmos figurája – aki a becsületes embert, továbbá a szabadságharcost, vagy orgyilkost egyaránt megtestesíti, és Schiller klasszikus színműve ma is időszerű.
Mindenekelőtt a Tell lehetőséget adott Schillernek arra, hogy kifejezze csalódottságát a francia forradalom iránt. Az üzenet nem is az, hogy a tömeg legyőzi a zsarnokot, hanem maga az egyén hőstette, kiállása.
Schiller drámája az európai romantika kivételes pillanatát tükrözi: egy eszme – a szabadság fogalma – eleven ragyogással világítja át az emberábrázolást. Magyarul Vas István fordításában olvashatjuk.
Schiller utolsó befejezett színműve, a Tell Vilmos színházi siker volt
Schiller szobája összes falát különféle Svájcot ábrázoló térképekkel tapétázta ki, olyan mélyen elmerült a témában, amíg minden apró adatot fel nem fedezett, meg nem ismert. Ezután Schiller hat hónapon belül megírta a Tell Vilmost. A darab, amelyet Johann Wolfgang von Goethe vitt színre 1804. március 17-én a weimari Hoftheaterban, s az alma lenyilazásáról szóló jelenet a világ drámairodalmának egyik legismertebbje. A premier öt órán át tartott.
FRIEDRICH SCHILLER: TELL VILMOS
4. felvonás, 1. jelenet
Szél, csak dühöngj! S te villám, csak cikázz!
Felhők, szakadjatok! Ömölj, te vízár,
És öntsd el ezt a földet. S fojtsd belé
A nemzedéket, mely még nem fogant!
Váljatok úrrá, ti vad elemek!
Ti medvék és vadon farkasai,
Gyertek el, az ország a tiétek!
Ha nincs szabadság, itt mért éljen ember!
Schiller népi színműnek tekintette darabját, amelynek az volt a célja, hogy a tanulatlan rétegekkel is megismertesse a szabadságot. Tény, hogy a darabnak a szabadság és az emberi jogok kérdésével foglalkozó története rátapintott a kor legégetőbb kérdésére. És tény az is, hogy ma is szinte minden német anyanyelvű ember tud idézni a darabból, ha nem is tudja, hogy az oly gyakran használt szállóigék, szólásmondások onnan valók.
Az alma lenyilazásának története különben már Schiller előtt ismert volt, és dán gyökerekre vezethető vissza. A legrégebbi írásos Tell-történet 1470-ből való (Das Weisse Buch von Sarnen). Ennek szövegére építette fel történetét Schiller. Előtte azonban már a 16. században felbukkant egy változat a mai Svájc területén, ám csak Schiller feldolgozásában vált Tell a nemzet fontos, mindig újra interpretálható alakjává.
A három svájci őskaton parasztsága a XIV. század elején örök szövetséget kötött. A svájci nép több évszázados Habsburg-ellenes szabadságharcáról számos monda keletkezett, a legismertebb közülük a Tell Vilmosról szóló. A Habsburgok fölött aratott győzelmek ellenére Svájc önállóságát csak a vesztfáliai béke ismerte el 1648-ban és az 1874 évi – azóta többször módosított – alkotmány hozta létre a ma is fennálló Szövetségi Köztársaságot.
