Akiért a harang szólt. 52 éve ezen a napon vetett véget életének a 20. század egyik legismertebb amerikai regényírója, Ernest Hemingway.
„Mindig lehet írni, ha az embert békén hagyják, és nem szakítják félbe. Vagy inkább, ha az ember könyörtelen tud lenni ezekben a dolgokban. De természetesen az írás akkor megy a legjobban, ha szerelmes az ember.””
A szorgalmas és eminens diákként felnövő, az életet szenvedélyesen élő és szerető Ernest Hemingway, aki az írással már kamaszként „eljegyezte” magát 52 évvel ezelőtt, 1961. július 2-án többszöri elektrosokk-kezelés után olyan állapotba került, hogy főbe lőtte magát. Nem látott más kiutat.
Az 1899. július 21-én született Hemingway szeretett élni, az írás mellett, állandó tudósítóként, újságíróként részt vett több katonai megmozdulásban. Rajongta a nőket és ők viszont szerették őt. A háború után visszatért Kubába, 1950-ben megírta A folyón át a fák közé című regényét, amely visszhangtalan maradt. Annál nagyobb sikert aratott az idős kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1953-ban Pulitzer-, majd egy évvel később Nobel-díjat kapott. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék” – a regény kulcsmondata Hemingway személyes hitvallásaként is értelmezhető.
Bár Castróval jóban volt, 1960-ban elhagyta Kubát, az Idaho állambeli Ketchumben vásárolt házat, ahol megpróbált ugyanúgy élni és alkotni, mint korábban. Depressziós szorongásai miatt azonban kétszer is klinikára került, elektrosokk-kezelést is kapott.
„Emberi törvény, kibírni mindent és menni mindig tovább, akkor is, ha már nincsenek benned remények és csodák.”
Ha Ernest Hemingway, a Nobel-díjas szerző ma élne, valószínűleg heves vitát folytatna azokkal a pszichiáterekkel, akik őt tartották „az elmebajban szenvedő nagy írók” példaképének. Miután bekerült egy pszichiátriai intézetbe, a feljegyzések és okiratok szerint ruhájától és méltóságától megfosztva, 20 alkalommal adtak neki elektrosokkot. Hetekkel később így írt bizalmas levelében:
„Amit ezek a sokk-doktorok nem tudnak, az az, hogy kik is azok az írók…Minden pszichiáterrel el kéne végeztetniük egy írói tanfolyamot, hogy tudják, mi az, hogy író… mi értelme van az elmém tönkretételének és az emlékezetem kitörlésének, ami az én szellemi tőkém, és annak, hogy munkaképtelenné tesznek? A kezelés kitűnő volt, de a beteget elvesztettük…”
Szenvedéseit a kezelések nem enyhítették, 1961. július 2-án ketchumi házában, alig pár nappal azután, hogy kiengedték a Mayo pszichiátriai klinikáról, ketchumi házában Hemingway öngyilkos lett, főbe lőtte magát. Hagyatékában sok kézirat maradt, ezek nagy részét azóta kiadták (Vándorünnep, Szigetek az áramlatban). Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal, veszélyekkel, szenvedélyes szerelmekkel (négyszer nősült) teli élete.
Míg nyilvánosan 10 000 ember közül 1 elhalálozást vallanak be a pszichiáterek, független vizsgálatok szerint 200-ból 1 ember belehal az elektrosokkba, de ha a páciens nem is hal bele az ECT-be, ennek a romboló eljárásnak a hatásai jelentősen csökkentik a várható átlagos életkort.
A szerencsétlen elnevezésű „elektrosokk”, „sokk-kezelés”, vagy „ECT” (elektrokonvulzív kezelés) nem más, mint fájdalomokozás a terápia nevében. Ma éppúgy vitatott és romboló, mint 1975-ben volt, amikor a Száll a kakukk fészkére című filmet bemutatták. Akkoriban a pszichiáterek naponta akár hússzor is sokkolták a pácienseket, és úgy érveltek, hogy „tisztára törli az elmét és engedi azt újranőni”, ami körülbelül annyira valószínű jelenség, mint hogy egy amputált láb újra kinő.
Videófelvételek Hemingwayről
