„A fényképezőgép a munkaeszközöm. Általa adok értelmet mindannak, ami körülvesz.” André Kertész magyar-francia-amerikai fotóművész, a modern fotóművészet egyik létrehozója 30 éve, 1985. szeptember 28-án halt meg New Yorkban.
1894. július 2-án Kertész Andor néven budapesti zsidó családban látta meg a napvilágot. Apja könyvkereskedő volt, s Andor, a középső gyerek, csak tizenöt éves volt, amikor meghalt. Gyermekkorát Szigetbecsén élő nagybátyjánál töltötte, akinek padlásán a metszetekkel illusztrált lapokat olvasva határozta el, hogy ő majd „fényképekkel mesél el történeteket”.
„A legjobb megoldás az, ha az ember talál egy számára elviselhető állást, amiből meg tud élni, és a maradék idejét és energiáját a fotográfiának szenteli. Ilyen módon nem szükséges semmiféle kompromisszum. Ha valakinek nincs elég pénze, akkor nehéz jó fotókat csinálni. Ha a fotográfiával kell pénzt keresni, akkor az embernek túl sok kompromisszumot kell vállalnia. Kommersz fotósoknak ki kell elégíteniük megrendelőiket, hiszen nekik dolgoznak. Csak az amatőr teheti azt, amihez kedve van. Ebben valódi boldogság rejlik. Mindenkinek csak azt ajánlhatom, hogy maradjon amatőr. Ez a legjobb verzió.” (André Kertész)
Felső-kereskedelmi iskolát végzett Budapesten, tőzsdeírnok lett. 1912-ben kezdett boxgépével fényképezni. Az első világháborúban katonaként történeti értékű fotókat készített, a hétköznapokat örökítette meg, jellemző képe a latrinán sorban ülő katonák csoportja. Galíciában súlyos kézsebet szerzett, esztergomi lábadozása alatt életműve jelentős darabjait készítette el. 1916-ban Önarcképével, amelyen egy patak partján tetvészkedve ábrázolja magát, elnyerte a Borsszem Jankó című élclap díját. 1917-től az Érdekes Újság és más lapok is közölték fotóit. Egy 1923-as amatőr fotókiállításon ezüstéremmel akarták kitüntetni, de azt kérték, hogy a Kálvin tér című képét brómolajjal tegye rajzosabbá, amit – a fotózást önálló művészetnek tartva – megtagadott, így csak oklevelet kapott.
Elvetette a piktoralizmust, számára a humanista tartalom volt fontos, nem a néprajzi téma, mint számos pályatársának. Itthon nem tudott kibontakozni, nem állíthatott ki, a Horthy-rendszer tradicionalizmusa és antiszemita légköre emigrációba kényszerítette.
1925-ben Párizsban telepedett le, továbbra is főleg az utcán fotózott. Megérkezése után gépét ellopták, csak 1928-ban tudott újat venni, s ezt a Leicát használta haláláig. Számos avantgárd művésszel kötött barátságot, a húszas-harmincas években Párizs kulturális életének képi krónikása volt, művei a vezető európai lapokban jelentek meg. Fő témája a párizsi művész-, munkás- és csavargóvilág volt, mellőzte a művi beállításokat, a magazinok vizuális megjelenésére erősen hatott spontán képnyelve.
Bölöni György újságíróval végigfotózta Ady Párizsát, a kávéházakat. A párizsi magyar kolónia is befogadta, emlékezetes portrét készített Károlyi Mihályról. A Vu, az Art et Médecine és más európai folyóiratok külső munkatársa lett, hatása kimutatható Brassai, Robert Capa és Cartier-Bresson munkásságán.
1936-tól egy New York-i reklámstúdiónak dolgozott. A második világháború elején Amerikában maradt, 1944-ben kapta meg az állampolgárságot. Tizennégy éven át hírességek otthonait fényképezte, a Home and Garden magazinnak dolgozott. 1964-ben retrospektív kiállítást rendeztek műveiből New Yorkban, bemutatva magyarországi, párizsi és New York-i képeit.
Munkássága új korszakot nyitott, a modern fotóművészet egyik alapítójának tartják. Táj- és városfotót, csendéletet, portrét, zsánerképet egyaránt készített. Rögzítette az élet apró dolgait, a szokatlant, a meglepő képkivágást és látószöget kereste, sokszor lehagyta modelljei fejét vagy lábát. Egyik emlékezetes fotója a járdaszegély mellett áramló vizet mutatja. Híres albuma a görbe tükör által deformált aktok sorozata, a víz torzító hatását, az árnyékok kontrasztját is felhasználta. Márai írta róla: „Egy evőeszközből, egy gyufásdobozból, egy banális utcasarokból olyasmit lát meg, amit én soha…, célja nem a naturalista hűség, hanem az anyag mögötti összefüggés, a forma megörökítése.” Nevéhez fűződik a szubjektív tudósítás bevezetése a modern fotográfiába, megteremtette az emberközpontú fényképezést.
1948 és 1984 közt ötször járt Magyarországon, utolsó látogatásakor 120 képét a szigetbecsei André Kertész Emlékháznak ajándékozta. Utolsó éveiben alig mozdult ki lakásából, de az ablakból tovább fotózott, egészen 1985. szeptember 28-án bekövetkezett haláláig. Százezer negatívját és levelezését a francia államra hagyta, műveit a kecskeméti Fotográfiai Múzeum és amerikai közgyűjtemények, továbbá a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation őrzik.
Párizsban készült fotók Bölöni György: Az igazi Ady, Paris, 1934 c. kötetéhez készültek
Fotók: Mai Manó Ház, pleasurephoto.wordpress.com, PIM
