30 éve, 1987. február 22-én halt meg Andy Warhol a huszadik század egyik emblematikus alakja, aki sok korabeli és utána következő művész pályafutására hatással volt.
Andy Warhol Andrew Warhola néven született szlovákiai rutén szülőktől 1928. augusztus 6-án Pittsburgh-ben. Beteges gyermek volt, egy skarlátfertőzés szövődményeinek következtében bőre pigmenthiányos lett, különös fehérsége később csak növelte titokzatosságát. Festészetet és formatervezést tanult, majd 1949-ben New Yorkba költözött. Lakást bérelt Manhattanben, nevét Andy Warholra változtatta, haját ezüstös színűre festette.
Reklámgrafikából élt, de tervezett színházi díszleteket, könyvjelzőket, üdvözlőlapokat, sőt női cipőket is. Sajátos művészetének alapját a mindennapi tárgyak és termékek képezték: megfestette a Coca-Colás üveget, amelyet már-már fallikus szimbólumként állított be, a Campbell leveskonzervet, a dollár bankjegyet, képein a hagyományos festékek mellett cipőfényesítő kenőcsöt és tojást is felhasznált. Selyemszitanyomásos technikával készítette „ikonként” emlegetett portréit Marilyn Monroe, Jackie Kennedy, Mick Jagger, Elvis Presley, Mao Ce-tung és Lenin arcképével.
Önmagát gépnek minősítette, műhelyét gyárnak (Factory) nevezte el a tömegkultúrára utalva. A Factory a New York-i társasági élet központja lett, a zenével, tánccal fűszerezett happeningek a képzőművészet új útjait nyitották meg. Warhol úgy vélte, az információáradatban fuldokló világban az érzéketlen művészetnek van helye, a médiapublicitás, a tévé rövid időre bárkiből sztárt csinálhat. Híres és azóta sokszor bebizonyosodott mondása szerint „tizenöt percre mindenki híres lehet”.
Warhol szinte minden művészeti ágban alkotott és mindig a közízlést megbotránkoztató módon. Közönségriasztó filmje volt például az Evés, amelyben a főszereplő egy teljes órán át evett egyetlen gombát; az Empire State Building épületét ugyanabból a kameraállásból mutató művét még maga Warhol sem volt képes végignézni.
Elkészítette a maga Dracula- és Frankenstein-változatát, talán legnépszerűbb filmje pedig a Chelsea Girls, amely két 16 milliméteres film párhuzamos vetítéséből és hangsávjaik keveréséből állt. Bábáskodásával indult el a hírnév útján a Velvet Underground együttes, amelynek első lemeze – The Velvet Underground and Nico, 1967 – híres banános borítóját Warhol tervezte, sőt producerként is őt tüntették fel. Nevéhez fűződött a Rolling Stones Sticky Fingers című albumának tasakja is, amelyet valódi cipzárral lehetett kinyitni. Warhol nagy hatással volt a fiatal Bob Dylanre és David Bowie-ra, utóbbi sok évvel később filmen játszotta el egykori mentorát.
Sajátos művészete alapjául a mindennapi tárgyak és termékek szolgáltak: megfestette a Coca-Colás üveget, amelyet már-már fallikus szimbólumként állított be, a Campbell leveskonzervet, a dollár bankjegyet, képein a hagyományos festékek mellett cipőfényesítő kenőcsöt és tojást is felhasznált. Később sztárokról, híres emberekről készített selyemszita technikával portrékat. Megörökített Mao Ce-tung és Lenin arcképét is.
Műhelye, a Factory a New York-i társasági élet központja lett, a zenével, tánccal fűszerezett happeningek a képzőművészet új útjait nyitották meg. Warhol szinte minden művészeti ágban alkotott, gyakran a közízlést megbotránkoztató módon. 1968 júniusában Valerie Solanas, egyik filmjének szereplője háromszor mellbe lőtte Warholt, aki soha nem épült fel teljesen súlyos sérüléséből. Önmagához hűen azonban a merényletből is műalkotást csinált, sebhelyekkel borított felsőtestéről készített fotót.
A popkultúra legismertebb alakja, a pop-art koronázatlan királya 1987. február 22-én egy rutinműtét után, orvosi műhiba következtében halt meg. Személyének a rockzenében is több dal és lemez állított emléket, ezek közé tartozik a Velvet Underground egykori két tagja, Lou Reed és John Cale Songs for Drella című albuma (1990, Drella volt Warhol beceneve) vagy a Simple Minds Killing Andy Warhol című száma (1998).
Warholban sokan az amerikai álom megtestesítőjét látták, művészete alapvetően befolyásolta a múlt század látásmódját, értékszemléletét. Mások szerint még csak művész sem volt, csak zseniális blöffölő, aki szamárfület mutatott a sznobizmusnak. Művei mindenesetre ma is kelendőek: tavaly több mint 38 millió dollárt (nyolcmilliárd forintot) fizettek első önarcképéért. Idén januárban Zaragozában első alkalommal állították ki Pittsburgh-ben őrzött portrégyűjteményét az Egyesült Államokon kívül.
