Jókai Mór is lejegyezte, hogy Mátyás király kedvelte a furfangos embereket…
A gazdag főurak minden lépten-nyomon unszolták Mátyás királyt, ki megürült jószágért, ki hivatalért. Egyszer kivitte őket magával a szántóföldek közé, s amint ott járkálnak, szemébe tűnik egy öreg paraszt, aki négy ökörrel szántogatott csendesen. Mátyás megismerte a pórt, egykori hű katonája volt ifjú korában, s furfangos ötleteire még a táborból emlékezett. Megszólította szíves leereszkedéssel.
– Hát jó öreg, messzi van-e még a messzi?
– Bizony nagyságos uram, csak az ökröm szarváig.
– Hát aztán hány még a harminckettő?
– Bizony már csak tizenkettő.
– De azért meg tudnál még most is fejni három vén bakkecskét?
– Meg biz én, nagyságos uram.
A király nevetve ment odább. Mikor azután a királyi várba visszakerültek, azt mondta a vele volt három főúrnak:
– No, ha azt akarjátok, hogy kívánataitokat teljesítsem, hát fejtsétek meg nekem azt a három kérdést, válaszaival együtt; addig ne is alkalmatlankodjatok kérelmeitekkel.
A három főúrnak természetesen nem volt előbbvaló gondja, minthogy felkeressék az öreget s körülfogják, hogy mondja meg, mit jelentett az az első kérdés:
– Megmondom biz én száz aranyért − szólt az öreg, akinek volt esze, hogy ingyen ne beszéljen.
Megadták neki szívesen.
– Hát uraim, amíg fiatal voltam, az volt a messzi, ameddig elláttam a szememmel, most pedig az ökreim szarváig látok, tehát csak odáig terjed a messzi.
– Ez helyes – mondták a főurak –, de hát már most mit jelent a második kérdés?
– Azt is megmondhatom, de csak kétszáz aranyért.
A főurak vakarták ugyan a fejüket, de lefizették a nagy bírságot.
– No, hát a második kérdés azt jelenti, hogy hajdan harminckét fogam volt, és most hány van meg belőle? Bizony már csak tizenkettő.
Ezt ugyan könnyű lett volna kitalálni, gondolták az urak, de bezzeg nem úgy a harmadik kérdést; „Hogy oldja meg, hogy fej meg őkelme három bakkecskét?” – kérdezék a paraszttól.
– Megmondom ezt is, de már csak háromszáz aranyért.
A főurak elszörnyedtek, vonakodtak, de minthogy az öreg nem hagyott alkudni magával, megfizették a háromszáz aranyat.
– Hát uraim – mondja az öreg –, így fejem meg a három bakkecskét, ahogy az imént megfejtem kegyelmeteket. Ezt értette a király őnagysága.
A három úr dörmögve ment odább. Vajon elmondták-e a királynak, mi volt az értelme a három kérdésnek, azt már nem tudni.
Forrás: Jókai Mór: Anekdoták Mátyás királyról
Megjegyzés: az anekdotát az eredeti megjelenés és helyesírás szerint közöljük.
