Karinthy nagyon szeretett játszani, és nehezen viselte, ha vesztésre állt…
A jó barát Kosztolányi Dezső és felesége, Harmos Ilona nemcsak együtt játszottak Karinthy Frigyessel, de megfigyelték, kiismerték és meg is örökítették játékosságát:
„De mégis legcsodálatosabban értett a „kicsoda, micsoda” játékhoz. Máig sem tudom magamnak megmagyarázni ezt a bámulatos képességét, amely sohasem tévedett, mintha csak gondolatolvasó lett volna, vagy varázsló, holott nyilvánvalóan csak páratlan, csodával határos stílus- és jellemérzéke segítette hozzá.
Zenei és matematikai képességgel rokon tehetség volt ez.
Például feladták neki a következőt: „Micsodára kicsoda, micsinál a micsoda.” – Abban a minutában rávágta: „Talpra magyar, hív a haza”. Vagy ezt: „Kicsoda micsináld a kicsodát, micsodával kicsodát?” Nem is gondolkozott, máris fújta: „Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel”. Vagy ezt: „Milyen micsodáim hányan milyen micsináltak, Milyen mikor hol micsinálnak?” Ezt is tüstént tudta: „Kis ibolyáim mind elkeltek, ujjak, majd síromon teremnek”.
Cyranóból adtak fel neki egy sort. Azonmód megmondta: „Nem magyar vers, valami romantikus, idegenből fordított írásból való.”
Elsétáltak a Hadik kávéházból egészen a Kelenföldi állomásig és vissza, s az egész úton végig, minden feladott sort kitalált. Kivéve egyetlen egyet, az utolsót. „A kicsodát micsinálja micsodával a micsoda, micsoda és micsinálja micsodával a micsoda?” – kérdezte Ascher Oszkár.
Karinthy nem tudta. Hiába törte a fejét, nem tudta.
– Nem jól kérdezed – mondta. – Kérdezd még egyszer.
Ascher jól kérdezte. Karinthy „Halottak” című saját verse volt ez: „Az élőt kínálja gyümölccsel a tavasz, nyár és kínálja borral a tél….”
Frici olyan dühbe jött, hogy kijelentette:
– Tudod mit, ez nem is jó vers, azért nem találtam ki.
Inkább vállalta, hogy a verse nem jó, mint azt, hogy nem tudta kitalálni.”
Forrás: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthy Frigyesről
