Az emberek nagyon tisztelték, szerették Deák Ferencet. Persze, leginkább a jó embert ismerte benne…
Kevesen ismerik Deák ama feleletét, melyet egy emberséges kőfaragónak adott, aki azt az ülőhelyet, melyet a városligeti köröndön szokott volt elfoglalni, egy otromba nagy kőtrónussal akarta megjelölni, s erre Deáktól kért engedelmet.
– Köszönöm a szíves szándékot, s nincs is ellene kifogásom – monda az öreg úr. – Csak egy föltételt kötök hozzá; azt, hogy a támlájába ezt vésse bele: „Ez az a szék, amelyen sohasem ült Deák Ferenc.”
Persze, hogy így elmaradt a kő fauteuil*.
*fauteuil – fotel
Forrás: Ágai Adolf: Por és hamu, 1892
