Shakespeare idejében mind a nézőktől, mind az előadóktól némi erőfeszítést kívánt annak elnézése, illetve hihetővé tétele, hogy férfiak játszották a női szerepeket…
Amikor arra gondolunk, Shakespeare milyen erőteljes és kifejező női szerepeket teremtett – Kleopátrát, Lady Macbethet, Opheliát, Júliát, Desdemonát –, arra kell következtetnünk, hogy a színészei igencsak tehetségesek lehettek.
Shakespeare kétezer-harmincöt új szót alkotott – vagy, hogy pontosak legyünk, az ő tollából maradtak fenn –, ahhoz azonban már nem volt bátorsága, hogy a női szerepeket nőkre bízza. A női színészek mellőzése észak-európai hagyomány volt. Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban a nőket nők játszották – alaposan el is képesztették vele az angol utazókat, akikről többször feljegyezték, mennyire meglepődtek, hogy nők éppoly hozzáértéssel szerepelhetnek a színpadon, mint az életben.
Shakespeare a lehető legjobban kihasználta a nemek összecserélhetőségét, amikor női szereplői – Rosalinda az Ahogy tetszikben, Viola a Vízkeresztben – fiúnak álcázzák magukat, és ezzel az a kellemesen szédítő helyzet áll elő, hogy fiú játszik egy olyan nőt, aki fiúnak adja ki magát.
Forrás: Bryson: Shakespeare az egész világ színház
