Gyulai Pál, a 19. század második felének félelmetes kritikusa, kegyetlen ítéletű irodalomtörténésze, Kemény Zsigmond, Arany János barátja, Petőfi Sándor sógora, Szendrei Júlia húgát vette feleségül, igen érzékeny volt, ha Shakespeare műveit kritizálták. De még mennyire érzékeny…
Gyulai Pál, költőként és íróként is, de a politikai és az irodalmi életben is vezéregyéniség volt, s mellesleg színházrajongó és színházi kritikus a nagy színész-drámaíró, Szigeti József barátja. Gyulai alkatának megfelelően, ha csak tehette, kötekedett barátaival – Szigetivel is, aki örömmel ingerelte, méghozzá a legszívesebben azzal, hogy szidta előtte Shakespeare-t, holott a Shakespeare-alakok kedvenc szerepei közé tartoztak.
Tudta ezt Gyulai is, mégis minden alkalommal beugrott és mérgesen védte a nagy angol drámaírót Szigetivel szemben. Egyszer a Téli rege előadásának felvonásszünetében diadalmasan rontott be Szigeti öltözőjébe és diadalittasan csapott le rá:
– No, pupák! Hát ki az író, te vagy Shakespeare? Neki egy mondat elég arra, hogy mélységeket tárjon föl a jellemzésben, a társadalomrajzban, perspektívát nyisson az egész világra! Amikor te például szereped szerint azt mondod a fiadnak: „Nem ember az fiam, hanem úr!” – világok nyílnak meg és fölér ez az egyetlen kijelentés ötperces jellemfestéssel.
Szigeti fölnevetett.
– Mit nevetsz te, szerencsétlen irodalmi suszter! – emelte fel hangját Gyulai.
Szigeti József odafordult öltöztetőjéhez:
– Jancsikám, ugorj le a súgóhoz, és hozd el tőle a súgópéldányt.
Föltette a pápaszemét Szigeti, drámai csendben belelapozott a kéziratba, majd rábökött egy oldalra.
– Na, nézz ide Palikám! Látod ezt a szövegbetoldást? Más kézírás, ez a mondat, hogy „Nem ember az fiam, hanem úr!” utólag került be a szövegbe. Vagyis ezt a te általad annyira dicsért mondatot nem Shakespeare írta, hanem kicsoda, na találd ki?! Ha megpukkadsz is, én írtam azt bele Shakespeare-be, biza!
Gyulai valami mérgeset akart mondani, de nem jutott az eszébe semmi. Mérgelődve rácsapta az ajtót a színész-íróra, majd a folyosóról visszatérve, bebökte a félig nyitott ajtón:
– Pupák, azért te mégis suszter vagy az írók között!
– Shakespeare-hez mérve mindenképpen. Te viszont legföljebb inaskodsz a kritikusok között!
