Mozart még gyermek volt, amikor diadalmas európai zongorakörútjáról visszatért Salzburgba. Volt, aki zavarba jött, hogyan szólítsa a fiatal mestert…
Egy salzburgi főúr, aki sokat hallott a gyermek művész német fejedelemségekben, Franciaországban, Angliában, Belgiumban elért sikereiről, nem tudta, hogy szólítsa meg a fiúcskát. Úgy érezte, hogy letegezni már nem lehet, viszont a közhasználatú „kegyed” megszólítás sehogy sem illett az apró emberkéhez.
Igyekezett tehát úgy megkerülni a dolgot, ahogy ma is tesszük, ha nem tudjuk biztosan tegező vagy magázó viszonyban vagyunk-e társalgópartnerünkkel. Többes számot használt, ilyenformán:
– Hallom, hogy voltunk Franciaországban és Angliában; mesélték, hogy fogadtak bennünket az udvarnál; jártunk Antwerpenben, Rotterdamban is…
A kis Wolfgang gyerek álmélkodva nézte a „bácsit”.
– Érdekes – rázta a fejét. – Én egyáltalán nem emlékszem, hogy mi ezeken a helyeken egyetlen egyszer is találkoztunk volna egymással…
