Ady minden nagyszerű kvalitása megragyogott, ha ráhajolt a boros mámor. Varázsló társasági ember tudott ilyenkor lenni, meleg, kedves, gyöngéd és elméssége gondolatnyalábokat gyújtogatott.
Fiatalabb éveiben győzhetetlenül bírta ezt a lépre, mindenre menő viadalt, és visszaszédülten a meghalt éjszakához, megállapítható, jó szabású vitéznek kellett annak lennie, akit Ady barátjává fogadott és tudta vele kergetnie az iramot. Később már lassított, és meg-megállt, bortól mámoros pillanatai változtak, de elszigetelt életébe mindig beengedett néhány barátot.
Ha Adyra fordult a szó, irodalmunk másik nagy alakja, Krúdy Gyula sem tudta másképp említeni: :
– A szent ember…
Mikor Krúdyt elkapta az Ady-vágy, mert már régen nem találkozott vele, a Royal szálloda szeparéjában invitálta. Ady meg is jelent, magával vitte ifjú feleségét is, Boncza Bertát. A menyecske társalkodott, kedvesen nevetgélt, mintha csak régi pajtásokkal lenne. Ady pedig figyelt, morfondírozott.
Reszkető kézzel újra és újra a pohárért nyúlt, majd Csinszka megfogta az akadozó kezet… Egy papírlapot és egy ceruzát tett elé.
A zsarnok, szeszélyes Korhely-Apollót Csinszka így tartotta vissza az ivástól.
Forrás: Révész Béla: Ady Endre, 1921
