Mikor Giotto neve már ismertté vált, VIII. Bonifác elküldte egyik udvaroncát, hogy nézze meg miféle ember a híres festő, mert rendelni szeretne tőle.
Az udvaronc elindult, de mielőtt Giottóhoz ment volna, több más művészt is felkeresett, és rajzokat kért tőlük a pápa részére. Aztán elment Giottóhoz is, akit épp munka közben talált. Előadta a pápa terveit, majd egy rajzot kért a festőtől. Giotto, aki szerette a tréfát, fogott egy papírt, aztán karját oldalához szorítva – mintha körző lenne – a kezében tartott vörös festékbe mártott ecsettel kört rajzolt. Aztán nevetve a küldönchöz fordult:
− Íme, itt a rajz.
Az udvaronc látta, hogy tréfát űznek vele, s megkérdezte.
− Kapok más rajzot is ezen kívül?
− Elég ez az egy, még sok is! – hangzott a válasz. – Vigye el a gazdájának, majd meglátjuk, mit szól hozzá.
A küldönc elégedetlenül távozott. Visszaérkezve bemutatta a pápának a rajzokat, majd elővette Giotto körét, és elmesélte, hogy miféle „körzővel” rajzolta a festő. A pápa és művészeti tanácsadói nagy megrökönyödéssel nézték a szabad kézzel rajzolt szabályos kört, és egyből nyilvánvalóvá vált számukra, hogy milyen nagy festővel van dolguk.
