Egy kíváncsian közeledő őzbak, egy kezdő vadász és egy túl jól sikerült sípszó…
Bodrogi Gyulát élménnyel mesélte el Vámos Miklósnak, hogy lepte meg egy hatalmas őzbakkal való találkozása.
Egyszer hallottam, hogy itt az Andrássy úton a vadászboltban német őz-sípok kaphatók. A vadász gyűjtő is, kell neki minden, ami a szenvedélyével kapcsolatos. Vásároltam én is egy őz-sípot. Elhoztam megmutatni. Ez az őz-síp. A vadász kiül, különböző őzhangokat ad ki a sípjával, és akkor az őzbak, aki nagyon kíváncsi, odajön, hogy megnézze a másik őzet.
Külön művészet élethűen fújni az ilyesfajta sípokat, vannak vadásztársaim, akik tökélyre fejlesztették. Én csak kezdő vagyok. Van itt nálam egy másik is, de ez… hallhatják, egészen más hangot ad, ez rókasíp, a hangja az egércincogásra emlékeztet, meghallja a róka, s rögtön odajön, mert az egeret nagyon szereti. Nem csak a macska szereti az egeret… van egy csomó dolog, amit többen szeretünk.
Tehát megvettem az őz-sípot, kimentem a területre, leültem egy fatörzsre, jól éreztem magam, szép idő volt, keresztbe tettem az ölemben a puskát, gondoltam, előadok egy őzdalt. Fújdogáltam a sípom, egészen belefelejtkeztem.
Egyszer csak, körülbelül négy méterre tőlem, egy bokor mögül kijött egy hatalmas őzbak. Meglepődtem. Ilyen jól tudok én őzül?
Nyugodtan állt ott, fenséges pózban. Láttam a szemén, hogy gondolkodik. Az járhatott a fejében:
– Ezt a tuskót még nem láttam itt.
Én meg se moccantam. Ő vállat vont, elkezdett legelni. Megint rám nézett, kicsit arrébb legelt, még arrébb, aztán behúzódott a bokrok mögé.
Én még mindig rezzenetlenül ültem, és akkor jöttem rá, hogy ott a puskám az ölemben. De olyan szép volt az az állat, olyan jól néztünk egymás szemébe. Eszembe se jutott, hogy lelőhetném.
Forrás: Vámos Miklós: 135 lehetetlen történet
