Valóságos rajongással tért vissza eredményes északi útjáról Herman Ottó. Könyvben és tárcákban hirdette, hogy az Észak-Európában élő emberek őszintébbek, hűségesek, a politika mezején nem kontárkodnak stréberek, a kereskedő becsületes, a hivatalnok lelkiismeretes. Még Henrik Ibsent is bevonták a diskurzusba.
Lambrecht Károly Herman Ottóról írt kötetében így emlékezett vissza az esetre:
Senki se mondott neki ellent. Talán azért, mert nem volt, aki Norvégiában járt volna, vagy mert az öreg úr amúgy sem hallotta volna meg, lévén nagyothalló. Ebben osztályosa volt neki a nagy Ibsen Henrik is. Mégis neki kellett meghallania a Herman Ottó tirádáira a választ.
Amikor Ibsen Budapesten járt, – jegyzi fel az „Arcok és álarcok”, Fráter Aladár kérészéletű hetilapjának krónikása (1917. ápr. 27.) – vacsoránál odafordult hozzá Rákosi Jenő:
– Tudja-e, hogy maga nekünk vigasztalónk?! Engem legalább tökéletesen megvigasztalnak írásai.
– Nem értem!
– Herman Ottó mindig azt beszéli, hogy Norvégiában mások, jobbak, tökéletesebbek az emberek. A maga írásaiból azonban azt látom, hogy éppen olyanok, mint nálunk. A feleség megcsalja az urát, a kereskedő becsapja a másikat, a politikában a nagyszájúaké a szó, egyszóval ott is olyan világ van, mint nálunk.
Ibsen nem válaszolt. Fanyaran mosolygott.
Forrás: Lambrecht Károly: Herman Ottó
