Az Akadémia nyelvújító és nyelvészeti ülésein mindig jelen volt Arany János és Budenz József, de temperamentumuknak megfelelően a vitákat mindketten elkerülték. Egy bizonyos pontig.
Akkor történt, amikor a Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi ülésein még dúlt a nyelvészeti háború, hogy a nagyágyú tudósok pufogása egy kérdést körüljárva egyszer mégis megszólaltatta mindkettőjüket. Az első fölszólaló Budenz József, a Németországból származó zseniális nyelvtudós volt.
– Hádign! (Állítólag a német also: „tehát”, szerinte a „hát igen” szót fordította úgy.) Hádign, uraim! Én is aszt tarthok, írja mindenchi uty, a hoty beszél. Vagy – hádign – a hotyan a szhó füleügyébe kherül.
Erre aztán a türelmes Arany János is megszólalt:
– Ám, legyen! – bólintott somolyogva. – Én majd csak megélek úgy is valahogy. De a Budenz úr sorsa nagyon aggaszt engem.
