A magyar nyelv használata nem volt mindig természetes…
Az abszolút korszakban Thun miniszter tudvalevőleg elrendelte, hogy azontúl a magyar iskolákban a német legyen a tanítás nyelve.
A dunántúli evangélikus egyházkerület közgyűlése elhatározta, hogy tiltakozni fog a miniszter germanizáló törekvése ellen, amely az akkor virágzó soproni evangélikus líceum fejlődésének kiszámíthatatlan kárt okozott volna. Az egyházkerület deputáció útján akarta megkérni a hatalmas minisztert, hogy legalább a soproni líceumra nézve tegyen kivételt s engedje meg, hogy ott továbbra is magyarul tanítsák az ország minden részéből összesereglett ifjakat. Radó és szószólója, amint a miniszter elé lépett, magyarul kezdte:
– Kegyelmes urunk…!
Thun a kezével intett, hogy nem érti a magyar szót.
– Bitte, deutsch zu sprechen! (Kérem, beszéljen németül!) – szólt Radóhoz, aki azonban nem engedte magát zavartatni s újra kezdte magyarul:
– Kegyelmes urunk…!
Thun ekkor már bosszús lett, ingerült hangon kijelentette a magyar deputációnak, hogy vagy beszélnek németül, vagy pedig hazamennek. Radó most már csakugyan németül beszélt, s ezeket mondta a germanizáló miniszternek:
– Excellenciád nem ért bennünket, mert előtte idegen nyelven beszéltem. Hogyan követelheti tehát gyermekeinktől, kiknek magyar az anyanyelve, hogy idegen nyelven tanuljanak!
Thunnak tetszett az igaz beszéd, s a soproni líceumban azután is magyarul tanítottak.
