Rjókan, a buddhista szerzetes költő egy nagy hegy lábánál éldegélt nyomorúságos remetekunyhójában. Egy holdfényes éjszakán tolvaj surrant be hozzá, de semmit, az égvilágon semmi ellopnivalót sem talált.
Rjókan Taigu (1758–1831) kissé bolondos, gyermeki természetének kedves emlékeit, megannyi költeményét is megőrizték tanítványai, hű követői, akiknek számát már életében több százra tették, jóllehet élete nagyobb részében, vándorlásai során nem fogadott, nem is fogadhatott tanítványokat.
Ha attól tartasz, hogy megfog az Isten, ne nézd a falat!
De főleg ne ülj sokáig mozdulatlan!
Rjókan a mezőről tért épp vissza, s rajtakapta a tolvajt.
– Ó, szegény ember! – szólította meg. – Biztosan hosszú és fáradtságos volt az utad idáig. Nem mehetsz vissza üres kézzel. Kérlek, fogadd el szerény ajándékként köpönyegemet!
A teljesen megzavarodott tolvaj a köpennyel a kezében gyorsan kisurrant a kunyhóból, magára hagyva a meztelenül meditáló mestert.
– Hm – nézett fel elgondolkodva az égre Rjókan. – Szegény fickó! Ha tehetném, biz’ isten neki adtam volna még ezt a gyönyörű holdat is!
