Páger Antal számára nem a „gázsi”, hanem az út számított…
Páger Antal elmesélte Gergely Ágnesnek, hogy hiába kapott kiemelkedően nagy gázsit Szegeden, ő másra vágyott.
„1929-ben, mikor az Andrássy úti kabaréban egy Móricz-egyfelvonásosban léptem föl. Már korábban is jöttek értem Szegedre, de nem tudták megoldani a havi 1200 pengőt, amit Szegeden megkaptam. Ez volt a legnagyobb vidéki gázsi. Pesten csak Bajornak és Honthynak volt ennél nagyobb. Négy évig voltam Szegeden, és nagyon sokat tanultam az operettekből: ritmust, mozgáskultúrát, szórakoztatást. Amíg fiatal az ember, mindegy, hogy mit játszik. De tudtam, hogy nem maradok operettszínész. Amikor az első hangosfilmet, a Rio Ritá-t láttam, átvágtam a szegedi főtéren. Tarnay Ernő volt az igazgatóm, nem merte velem közölni, hogy redukálják a gázsimat. Azt mondta neki a polgármester, majd ő közli velem. Fölhívatott. Művész úr, mondta, mindenkinek redukálják a gázsiját, az önéből is leveszünk 400 pengőt, ezentúl 800-at kap, majd később pótoljuk, meg kell értenie. Azt válaszoltam: Méltóságos uram! Most jöttem át a Széchenyi téren. A Deák-szobor talapzatára az van írva: „Amiről a nemzet önként mond le, azt visszaszerezni nem tudja.” Így jöttem el Szegedről – pedig a kabaréban egyharmadát sem kaptam a szegedi gázsimnak.”
Forrás: Gergely Ágnes: Huszonegy. Magyar művészarcok/DIA
