A Fészekben röpködtek a rutinos karácsonyi témák: bejgli, ajándékok…
Tabi Lászlót is beszámoltatták arról, hogy „mit hozott a Jézuska?”.
Ettől a kérdéstől kissé elszomorodott. Nem akartuk faggatni, ki tudja, milyen érzékeny pontra tapintottunk. Aztán nem állhatta meg, hogy ne adjon magyarázatot, mitől lett olyan rosszkedvű.
– Elvesztettem a függetlenségemet!
Már a kapitalizmussal kapcsolatos előző kijelentésével is sikerült meglepnie a társulatot, úgy látszik, ezt most fokozni akarta.
– Csak semmi csodálkozás, ez szó szerint értendő, ugyanis villanyborotvát kaptam a feleségemtől.
– Ennél nagyobb csapás is érheti az embert – feleltük kórusban.
– Ti ezt nem értitek. Van nektek fogalmatok arról, hogy mit jelentett nekem szőrzetem mindennapi eltávolítsa a borbélynál? Elhelyezkedni a kényelmes karosszékben, beszippantani a helyiséget betöltő kölni illatát, meghallgatni figaróm intim beszámolóját legújabb szerelmi kalandjáról, fellángolásáról, csalódásáról, kérdéseit hozzám, a tapasztalt öreg „bonvivánhoz”, akinek kikérte a tanácsait. Ki is szoktam oktatni: a szerelmes emberről köztudomású, hogy vak. Súlyosabb esetekben hülye is. Szinte csodálatos, hogy ennek az állapotnak kutatására és gyógyítására még nem gondolt az orvostudomány. A borbélyomon kívül mindig élményszerű volt hallgatni a szomszéd székben ülő vendégek legújabb beszámolóit főnökük hülyeségeiről, beosztottjuk lustaságáról.
Kalmár Tibor: A nagy nevettetők, Kossuth Kiadó
