Nem hiába a cím: Merszi, Möszjő. Szabó Magdanovelláskötetének minden története, gondolatsora megállásra késztet, hogy „eltöltsünk” az írónővelegy meghitt órát, hogy ráébresszük önmagunkat: advent van…
Advent van, mindjárt itt az ünnep, hadd küldjek ajándékot: az Aquinói imáját. Nem a teljes szöveget, csak azt a részt, amelyről úgy érzem, elmondhatja az is, aki nem él hitben, talán segít oszlatni a homályt. „Csak azon iparkodjam, hogy kedves legyek előtted, ha mindjárt az emberek tetszésétől fosztatnám is meg.” Ezt a mondatot küldöm a Vigília munkatársainak és olvasóinak, aki hívő, olvassa úgy, hogy az „iparkodjam” szó után gondolja azt: Istenem, aki nem kapta meg a hit kegyelmét, pótolja annak a nevével, aki szentségét ő se vonhatja kétségbe, pótolja azzal: Magyarország. Mert mindig ott buktunk térdre, ahol nem Istent vagy az Országot figyeltük, hanem az emberek tetszését. Mindegy, mi miatt, hol gyávaságból, hol haszonlesésből, hol érdekből, de csak ez volt a fontos: az emberek tetszése. És az Istené? És a hazánké, az egyetlen platformé, amely minden pártnak közös kincse, ahol egyazon erdő fájából ácsolnak bölcsőt és koporsót?
(Forrás: DIA, Szabó Magda: Merszi, Möszjő)
