Kossuth Lajos hitt az igazságos munkabeosztásban…
Korabeli lapokban jelent meg az az eset, amikor Debrecenben egy hideg téli éjjelen Kossuth a miniszteri tanácsból hazamenvén, egy ház alatt didergő honvédőrt lát.
– Te fázol? – kérdi a honvédot.
– Oh, nagyon! Már négy órája vagyok itt, s még nem váltottak fel.
– S hány órát kellene itt állnod?
– Csak egyet.
– Fölváltlak én.
– Uram, azt nem lehet. Főbe lőnek.
– Mitől se tarts, add át fegyveredet és fövegedet, s az enyémmel menj a napos tiszthez.
– Azt nem teszem uram, én becsületes katona vagyok.
– De én parancsolom.
S átvevé a honvédtől a puskát és csákót, s saját fövegét tette fejére.
A honvéd a vártára érvén, a napos tiszt bámulva rivallt rá:
– Fickó, hogy merted helyed elhagyni?
– Fölváltottak, uram.
– Megörültél? Ki váltott föl?
– Nem ösmerem. Valami nagy úr lehetett, mert ugyancsak parancsolt.
Meglátva a tiszt a föveget a honvéd fején, kérdi tőle:
– Se föveg?
– Tőle van uram.
A tiszt eszeveszetten szaladt az őrhelyhez: s valóban nem csalódott, mert Kossuth sétált ott le s fel fegyveresen. A tisztbe belehalt a szó.
Kossuth szigorúan kérdé tőle:
– Ön a napos tiszt?
– Igen uram.
– Vegye a puskát. Reggeli nyolc óráig fog itt őrt állani.
Forrás: Tót Béla: Magyar anekdotakincs. Egykorú lapok
