Kosztolányi és Karinthy örökösen játszottak. Játékuk, különösen a gondtalan ifjúkorban, néha félelmetes volt, de örökre emlékezetes.
A legmegértőbb, a legösszeszokottabb, a legtalálékonyabb játékpartnerrel: Kosztolányi Dezsővel hátborzongató játékokat eszelt ki Karinthy Frigyes. Ilyen volt például a halál-játék.
Egyikük lefeküdt a díványra, hörgött, a szeme kifordult, a másik csitította, vigasztalta, majd mikor „a haldokló” végre utolsót rúgott, ott helyben gyászbeszédet mondott fölötte.
A „gyászbeszéd” hatása megmaradt bennük, valamikor huszonegynéhány éves korukban, így kezdte búcsúztatóját „a színes tintákkal álmodó” Kosztolányi felett a mókás Karinthy: „A zöld tinta kiapadt…”.
Három évtized se telt el, Kosztolányi Dezső Tábor utcai lakásán viaskodott a halállal. Utolsó látogatása után Karinthy dermedten, megrogyó térddel fordult ki az ajtón. ó, ha Desiré-nek most eszébe jutna a régi-régi játék…
Aztán Kosztolányi ünnepélyesen eltemették, s Karinthy hajdani játékos búcsúztatójából valódi nekrológ lett. Ezekkel a szavakkal kezdődött: „A zöld tinta kiapadt…”
Először lejegyezte: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról
