Mikszáth Kálmán Az én halottaim című kötetében mesélte el az utolsó temesi gróf, Tihanyi Ferenc egyik különös szokását…
Tihanyi Ferenc, az utolsó temesi gróf, öreg napjaiban egyedül élt Ebecken, birtokán. A hatalmas, de már lassan járó, törékeny öreg úr gyakran szokott önmagával beszélgetve sétálni a parkjában vagy szobáiban.
Egyszer kedvelt ügyvédje, a daliás Csörföly Imre szóvá tette ezt ebédnél:
– És nem bírna excellenciád erről leszokni?
– Nem édes Csörföly – monda a temesi gróf –, mert lássa, csak ez az egy passzióm van. Szeretek politizálni, de csak olyan gentleman emberrel, aki tovább nem adja. Azért beszélek én mindig magammal.
Egyszer jelen volt egy kompossessori (közbirtokosi) gyűlésen Ebecken. Egy Gömöry nevű kurtanemes – ez szerepel „Mácsik a nagyerejű” című regényben – egy hosszú beszédet vágott ki, melynek éle Tihanyi ellen volt irányítva. Az excellenciás úr csak fumigálva (lekicsinylően) integetett a kezével.
Többen csitították Gömöryt, rángatták a bekecsét:
– Ugyan, hagyja abba sógor, ne beszéljen!
– Miért ne beszélnék – pattant fel Gömöry uram ingerülten –, az én földem is csak olyan mély, mint a Tihanyi kegyelmes úré.
– Persze – jegyzé meg a hatalmas úr nagy flegmával –, de nem olyan széles, Gömöry uram.
Forrás: Mikszáth Kálmán: Az én halottaim
