A nemzet csalogánya izgult fellépés előtt…
„Csodálatosan érthetetlen dolog az, hogy én, aki hozzá vagyok szokva nap-nap után a nagy közönség előtt énekelni, valahányszor hangversenyen kell részt vennem, az egész napom olyan lehangolt. Ma egy matinén kellett énekelnem. Prielle Kornélia és Liszt Ferenc is közreműködtek. A Vigadó kis termében rendezték. Amint felmentem, Kornéliát már már ott találtam. Nagyοn csodálkoztam magamban, hogy hát van még valaki, aki engem is megelőz a pontosságban. A hangversenyen épp úgy betartottam az időt, mint a próbákon.
Mondom Kornélia ott ült. Szépen melléje húzódtam és rém csendesen viseltük magunkat. Liszt Ferenc is megérkezett, körülrajongták, mi ketten csak úgy ültünk ott, mit két iskolás-gyermek, ahogy várja. mikor szólítják föl leckére.
Egyszer odaszól Kornélia: „Te, Lujza, én hallom a szívem dobogását. Tudja Isten, mindig izgatnia tesz egy hangverseny!” „Hála Isten, hogy kimondhatom azt is. hogy az én szívem meg rögtön kugrik a torkomon, úgy trémázom.”
Hát amint így meséljük egymás baját, odajön hozzánk Liszt Ferenc, s kérdezi, hogy miről tanácskozunk? Megmondtuk, hogy mi izgatottak vagyunk. „Hogy lehetséges az?” — mondotta ő. — Hogy lehetséges? Ezt magunk is szeretnők tudni, de hát így van; hogy miért van így, tudja az Ég.”
Forrás: Blaha Lujza: Életem naplója
