Csortos Gyula majd egy esztendeig nem fizetett lakbért. Hiába a szóbeli, majd az ügyvédi, végül is a bírósági felszólítás, végül következett az árverés.
A háziúr azonban előzékenyen akart viselkedni a végrehajtókat megelőzve bekopogott a színészhez, csakhogy Csortos Gyula minden helyzetben úriember maradt.
– Művész úr drága, borzasztóan sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok, de lássa be, kérem szépen, én is csak a piacról élek. De, hogy tiszteletteljes jóindulatomat kimutassam, én megvásárolom az ön bútorait, s ön részletekben fizetve azokat, mind visszavásárolhatja tőlem, akár évek alatt is.
Csortos összevonta szemöldökét.
– Minek néz maga engem? Ócskásnak? Nem szokásom uraktól levetett használt holmikat vásárolni. Visszavásárolni pedig még kevésbé!
