Az Isteni színjáték halhatatlan költője, Alighieri Dante éppen vendégségben volt egy előkelő firenzei családnál, ahol vitába keveredett a házitanítóval, aki váltig azt hangoztatta, hogy a nevelés erősebb hatással van az élőlényre, mint maga a természet.
A tanító mindezt azért hangsúlyozta, mert mutatványosok, állatszelídítők tartózkodtak a gazdag firenzei udvarban. Közöttük volt egy jól fejlett, herélt kandúr, amely – amíg gazdája étkezett az esti előadás után – guggolva, két mellső lába között tartott egy gyertyát.
– Hadd lám azt a macskát! Majd bebizonyítom általa az igazamat, ha nem hiszel nekem – mondta Dante. S míg a házitanító, ura parancsára az udvarra szaladt a macskáért, Dante az éléskamrába surrant, és egy szakajtóval megfogott három egeret.
Jött a tanító, a mutatványos és a macska is. Leültették az asztal végébe, szemben a firenzei herceggel. A macska fogta a gyertyát, Dante pedig elengedett az asztalon egy egeret. Visítottak a hölgyvendégek, a macska fél szemmel az egérre pislantott, de nem mozdult. A második egérre sem reagált másképp, csak utánakapott a fejével. A harmadik egér iszkolását azonban már nem nézhette közömbösen. Elhajította a gyertyát, és még az asztal közepén elkapta a menekülő kisegeret.
Ekkor felemelte ujját a nagy költő:
– Plus valere naturam, quam nutritutam! Vagyis, erősebb a természet a nevelésnél!
