Karinthy Ferenc egész életében szerette a vízi sportokat, már márciusban kikívánkozott a strandra…
Karinthy Ferenc: Egy korai fürdővendég
A legöregebb hajósok se hallottak ilyesmiről, hogy a Balaton március közepén újra befagyjon – ez idén immár harmadszor. A megindított járatokat ismét le kellett állítani, a hajókat szégyenszemre a siófoki kikötőbe vontatni; téli pihenőhelyére bújt vissza a szántód-tihanyi daliás új Komp II. és szerényebb, öreg kollégája, a Komp I. is. A mólók közt porhanyós-vastagon áll a kásás jég, a kőgátakon magasan feltorlódva a táblák, s bár a tó közepén már újra haragoszöld vizet borzol a dühös szél, ver a zimankós havas eső, a parttól jó néhány száz méternyire még fehér páncél fedi a Balatont, szeszélyes vetemedésekkel, túrzásokkal, a jégmezőn sirályok, ázott, bús varjak. A nagystrand gyepét-homokját is jobbadán hó takarja, fagyos, cuppogós latyak, de kapuja tárva-nyitva, odabent az épületeket tatarozzák, egy kocsiról téglát raknak le. Megállok a nyitott rácsnál, befelé nézelődöm, kíváncsian a strandnak e furcsán korszerűtlen téli tájképére. Egy nő jön oda, vattazekében, övén ordas kulcskarika:
– Tetszik?
– Egy jegyet kérnék – mondom szerényen.
– Milyen jegyet?
– Belépőt.
– Milyen célból?
– Fürdési célból – és meglóbálom műanyag táskámat, mint aki úszónadrágot is hozott, nyújtom a két forintot.
Kis szünet.
– Itt nem lehet most fürödni – közli a nő.
– Hát ez nem strand?
– Strand. De nincs nyitva.
– Hiszen nyitva a kapu.
– De nem lehet fürödni.
– És mikor lehet?
– Hogyhogy mikor?
– Délután lehet?
– Nem lehet.
– Hát mikor lehet?
– Júniusban.
– Addig nem tudok várni – felelem kissé csalódottan, majd udvarias biccentéssel elbúcsúzom. – Megpróbálom a Motel strandon.
Forrás: Karinthy Ferenc Karcolatok
