Nagy Endre jegyezte le a két jó barát, Bródy Sándor és Gárdonyi Géza anekdotáját. Bródy, hogy barátja „kedvét derítse, úgy teregette elébe hedonizmusát, mint a tarka brokátokat”.
Bródy Sándor a hedonizmus királya volt, Gárdonyi Géza viszont az aszketizmusé. Nem hiába lepődött meg barátságukon Nagy Endre…
„Egyszer egy ebéden összekerültem vele. Amint mondta, akkoriban ép Huysmans-t olvasta. Hárman voltak, és Bródy Sándor, hogy kedvét derítse, úgy teregette elébe hedonizmusát, mint a tarka brokátokat. Előbb az ételeket magasztalta: a vastag húsokat, a fűszagú főzelékeket, az illatos kaliforniai barackot. Gárdonyi savanyúan legyintett:
– Mindegy, hogy mit eszik az ember. Egy sorsra jut!
Aztán a narkotikumokról zengett zsoltárt: a borról, a havanna-szivarról és az italok gyöngyéről, a mokka-kávéról. Gárdonyi megint csak legyintett:
– Mindegy, mivel kábítja magát az ember. Önmagától úgyse szabadul.
Végre rátért Bródy Sándor a kedvenc témájára: a nőkre. Mennyi kimeríthetetlen szépség és változatosság! Gárdonyi ráförmedt:
– Ne beszélj róla! A bűnök kútja.
Bródy Sándor elkeseredve fakadt ki:
– Se étel, se ital, se nő! Hát akkor mi az élet értelme?
Gárdonyi lehúnyta fáradt szemét és halkan válaszolta:
– Az életnek egy célja van: hogy az ember lélekben megtisztulva örökre megpihenjen Szűz Mária zsámolyánál.
– Görém! És te hiszel benne?
– Nemcsak hiszek benne. Látom, érzem, mindig feléje repdesek.”
(Nagy Endre: Gárdonyi Géza tragédiája, 1930, Nyugat)
