Egy hátizsák, egy félmondat, és egy egész város emlékezete…
A forradalom utáni években, amikor a rendszer már a konszolidáció látszatát kereste, egymás után jelentek meg Széchenyi Zsigmond könyvei. Az olvasók falták az írásait, nagy példányszámban fogytak a kötetek, de Pesten akkoriban nem csak az számított, ki mit ír – legalább ennyit nyomott a latban, milyen történetek keringenek róla a kávéházakban és az utcákon.
És Széchenyiről bizony meséltek.
Az egyik legismertebb anekdota szerint, amikor a hortobágyi kitelepítés előtt megérkezett érte a teherautó, ő már ott állt a kapuban, vállán egyetlen hátizsákkal. A körülötte lévők csodálkozva nézték, majd meg is kérdezték tőle: vajon elég lesz-e ennyi holmi. Ő azonban csak vállat vont, és nyugodt, szinte derűs hangon ennyit felelt: „Ha Afrikába el tudtam menni egy zsákkal, talán ide is elég lesz.”
Ez a félmondat aztán gyorsabban terjedt, mint bármelyik könyve. Mert a régi Pesten, ha valakiről anekdoták születtek, az nemcsak ismert volt – azt a város a szívébe zárta.
Forrás: parlament.hu
