Mikszáth Kálmán fiatal korában sokat járt-kelt az országban. Egy ilyen utazása során összetalálkozott egy jó ízes beszéddel megáldott, őszülő, alföldi parasztemberrel.
Beszélgettek erről is, arról is, az időjárásról, no meg, hogy milyen lesz a termés. Aztán egyszer csak a parasztember ekképp fordult az íróhoz:
– Te okos ember vagy, öcsém, de azt tudod-e, hogyan fedezték fel „Ámerikát”?
– Én biz’ nem ám! – felelte Mikszáth ravasz módon, azt remélve, hogy esetleg hall egy ízes történetet, amelyet addig még nem ismert.
– Az bizony úgy történt – kezdte a parasztember -, hogy az öreg Kolumbusz faragott magának egy ménkű nagy hajót, aztán legényeivel nekivágott a nagy tócsának. Már jó ideje úszkáltak a fene nagy vízen, amikor az egyik hajóslegény az árbóc tetején elrikkantotta magát:
– Föld!
– No, hogyha föld, akkor menjünk oda! – vélekedett Kolumbusz.
A parton sétálgatva Kolumbusz felkiáltott:
– Nicsak, ott emberek állnak. Alighanem ezek mind indiánusok. – Aztán kiugrott a homokba, és így szólt az egyikhez:
– Mondja bátyám! Kendtek indiánusok?
– Azók vónánk’! – felelte az. – De az úrban kit tisztelhetünk?
– Én Kolumbusz vónék’.
– Ejnye már! Csak nem a Kristóf?
– De az bizony!
– A kakas csípje meg – mondta erre az indiánus. – Akkor mi fel vagyunk fedezve!
(Ha hihetünk a beszámolóknak, Kolumbusz 1492. október 12-én pillantotta meg a szárazföldet, San Salvadort – indián nyelven Guanahanít –, mely valószínűleg a Bahamák egyik szigete volt. Itt találkozott először az őslakókkal, akiket az indiai szubkontinens népeinek vélt, és ezért indiainak – tehát indiánnak – keresztelt el.)
