Gárdonyi Géza a halhatatlan Egri csillagok és a feledhetetlen Láthatatlan ember írója, a maga korában és még halála után is, sokáig a magyar színpadi világ egyik legnépszerűbb drámaírója volt. Egyik darabjában pedig egy szamár is játszott, nem is akármilyen szamár…
Népszínművei és színművei a paraszti és a vidéki élet idillikus, poétikus szépségű és meleghumorú igazi
Gárdonyi-írások voltak. A bor, az Annuska, a Fehér Anna, a Fekete nap vagy a Falusi verebek a maguk idejében éppen olyan sok hívőt szereztek művészetének, mint humoros és drámai hangvételű szépprózai írásai.
Gárdonyi Géza legendájára, a Karácsonyi álomra készült egyszer a kolozsvári Nemzeti Színház. Az előadáshoz egy szamárra is szükség volt, mert tudvalevő, hogy Mária szamárháton jelenik meg a színen… E célra az igazgató megfogadta az egyik székely vízhordó szamarát, „aki” is hűségesen eljátszotta a maga csöndes szerepét. Egyszer aztán a Karácsonyi álom is lekerült a műsorról, s a szamár is visszamehetett a vizeshordó mellé.
Egy délelőtt Fenyvesi Emil, akkor még a kolozsvári társulat tagja, a Monostor utcában sétált. Egyszer csak látja, hogy egy vízhordó székely dühösen rángatja kócmadzag-kötőféken a szamarát. A jámbor füles azonban, amely előzően „a társulat tagja” volt, sehogyse akart mozdulni. Erre már a góbéból is kitört az indulat:
– Hogy a kánya csípné meg a füledet! De nagyra vagy, amióta színész voltál!
