A vallásos gondolkozással ellentétben a zen nem akar „a valóságos világon kívül, fantasztikus módon megvalósítani szükségleteket, amelyek a valóságos világban megvalósíthatatlannak bizonyulnak.”
Egy zen mestertől hiába is várunk magyarázatot, neki az csak „vadrókacsaholás”, mert saját meggyőződésének ismertetésével még nem adta át az élményeit. Szájbarágás helyett inkább csak mutat, ordít, üt, „sose szabad túl nyíltan beszélnie”, nehogy megfossza tanítványát a felfedezés örömétől.
Egyik reggel Csao-csou az új szerzeteseket fogadta:
– Jártál már itt? – kérdezte az egyiket.
– Igen.
– Gyere, igyál egy csésze teát!
Aztán egy másikhoz fordult:
– Jártál már itt?
– Még nem.
– Gyere, igyál egy csésze teát!
A szerzetes-felügyelő félrehívta a mestert:
– Az egyik már járt itt, erre te megkínálod teával; a másik még nem járt itt, erre te ugyancsak teával kínálod. Jelent ez valamit?
– Felügyelő! – szólt Csao-csou.
– Tessék.
– Gyere, igyál egy csésze teát!
Forrás: Terebess Gábor: Folyik a híd
