Georg Friedrich Händel nemcsak halhatatlan operáiról, hanem legendás indulatkitöréseiről is híres volt…
A legenda szerint a heves vérmérsékeltű Georg Friedrich Händel így vett rá egy operadívát, hogy mégis elénekelje a szerepét.
A 18. századi London operavilága legalább annyira szólt a sztárokról, mint a zenéről. Amikor Händel a Királyi Zeneakadémia (Royal Academy of Music) zenei igazgatója lett, nemcsak komponistaként, hanem impresszárióként is helyt kellett állnia. Több mint negyven operát írt – a zeneszerzés könnyedén ment neki. Ami viszont próbára tette a türelmét, az az énekesek hiúsága és szeszélye volt.
A 18. századi London operavilágában az énekesek igazi sztárok voltak, akik gyakran beleszóltak a zeneszerző munkájába. Amikor Händel leszerződtette a híres olasz szopránt, Francesca Cuzzonit. A londoni közönség rajongott érte – egy kortárs szerint „fülemülefészek volt a gyomrában”. Hangja valóban csodálatos volt, természete azonban korántsem nevezhető szelídnek. Händel hamar megtapasztalta makacs természetét.
Az Ottone próbáján Cuzzoni megtagadta a „Falsa imagine” című ária eléneklését. Úgy érezte, nem illik hozzá a darab. Händel türelme ekkor elfogyott. A beszámolók szerint így förmedt rá:
– Asszonyom, tudom, hogy maga igazi ördög, de majd megmutatom, hogy én Belzebub vagyok!
Händel dühe fellobbant: az ablakhoz vonszolta a tiltakozó dívát, és kilátásba helyezte, hogy kidobja, ha nem engedelmeskedik.
A legenda szerint az incidens után kettejük kapcsolata rendeződött, sőt, kölcsönös szakmai tisztelet alakult ki közöttük.
Hogy valóban megtörtént-e így az eset, nem tudni. Az viszont biztos, hogy Cuzzoni végül elénekelte az áriát – és az hatalmas sikert aratott. Händel hírneve pedig tovább nőtt: nemcsak zeneszerzőként, hanem kemény kezű igazgatóként is.
