Sokat vitatkoznak azon, hogy a kelleténél nem több-e a magyar nyelvben az „e” hang. Vannak, akik tűzzel-vassal irtanák az „e” hangzót, attól sem riadva vissza, hogy nyelvjárásokat erőltessenek rá a köznyelvre. Orosz Ádám író „e”-zve érvelt az „e”-zés mellett.
Orosz Ádám azon a véleményen volt, hogy a magyar nyelvnek kifejezett erénye, értéke, hogy „e”-zve is tud beszélni. Sőt ezt a lehetőséget semmi más nyelvben föl nem lelhető tökéletességnek tartotta. Ez a komoly tudós író, aki mellesleg pap volt és francia anyanyelvű, már szeminarista korában kitűnt sziporkázó ötleteivel a 19. században.
Egyszer egy társaságban kifejtette, hogy magyar nyelven, ige nélkül, akár elbeszélést is lehet írni. Miután barátai ezt nem hitték el, Ida vagy a pusztai sír című elbeszélését névszói állítmányokkal írta meg 1846-ban. Mire fel Toldy Ferenc ugyancsak ige nélküli kritikában ismertette és méltatta a bravúros művet. Az „e”-zéssel is hasonlóképp bizonyított Orosz:
Az „e”-zésben kételkedők arra biztatták az írót, hogy beszéljen „e”-zve. S mindjárt mondja meg a saját nevét csupa „e” hanggal.
– Orosz Ádám, vagyis: lengyelek ellene, emberek eleje – válaszolt azonnal.
– Hogy mondod azt, hogy gólya?
– Emeletes veréb – vágta rá.
– Mi a bor?
– Zenére termett fekete szerzet.
– De a képmutatót már mégsem tudod!
– Tettetett tettek tettese.
– És mi akkor a macska?
– Egerek esperese.
– És a káplán?
– Esperesek egere.
