Egyszer Jókait bemutatták egy öreg komáromi táblabírónak, aki mikor a nevét hallotta, összeráncolta a homlokát és morfondírozni kezdett…
– Ejnye, ejnye… mintha már hallottam volna valahol ezt a nevet… Olyan ismerős…
Jókai erre felvonta a szemöldökét, de az öreg folytatta:
– Hohó! Megálljon csak, öcsém, nem maga volt az a kis szőke diák, aki ezelőtt harminc évvel olyan szépen szavalta el Komáromban Gaál József „Ólmosbotok” című versét, melyben azt mondja: „Hahó! Tekintetes karok és rendek!”
Egyebet azóta sem tudott Jókairól Pató Pálnak ez a se nem író, se nem olvasó rokona – jegyezte meg róla Bisztray Gyula.
