Ismeretes, hogy Jókai korán megkopaszodott, ám hiú ember lévén, parókát viselt…
Erdélyi útja idején, az 1850-es években, amikor az Erdélyi Képekéhez gyűjtött anyagot, Tordán is nagy ebédet adtak a tiszteletére. A pohárköszöntők során Jókai Mór megköszönte az ünnepeltetést, majd dús, gesztenyebarna fürtjeit megsimogatva ezzel fejezte be a pohárköszöntőjét:
– Éltetem szívemből nemes Τorda város szíves vendéglátó hölgyeit! Éljenek sokáig, addig, míg én megőszülök!
Szavait kínos csend követte, mire Jókai lekapta parókáját, mondván:
– Az én hajam nem szürkül meg soha…
A pohárköszöntőnek frenetikus hatása volt.
Ennek az anekdotának több változata is ismert.
