Szép tavaszi nap történt, hogy Karinthy a New York kávéház ablakában ült, és Budapest szépségeit mutatta be egyik vidéki tisztelőjének. A kérdések bőven záporoztak, a válaszok azonban szűken potyogtak.
Egyszer csak egy borotvált, nagyon lomha fiatalember vonult be a kávéházba: kabaréművész, aki büszkén hirdette magáról, mikor hol lép fel, ám akinek minden vonzereje – a hája volt. Hogy mindenki lássa, ki az ismerőse, széles lengetéssel köszöntötte az írót.
– Szervusz, Fricikém!
– Szervusz.
– Ez meg ki volt? – kérdezte érdeklődve a vidéki tisztviselő.
– Színész – felelte Karinthy Frigyes, száját kissé lebiggyesztve.
– Színész…? – csodálkozott a másik. – Így, a kávéházban meg se látszik rajta.
– A színpadon még kevésbé! – állapította meg csendesen az író.
