Lord Byron rajongott a költészetért, de nem mindig…
Lord Byron betért vacsorázni egy trattoriába, és miközben a rendelésre várt barátaival, Alexander Scott-tal és Thomas Medwinnel együtt kiállt az erkélyre, hogy még naplemente előtt, megtekintsék a csatornát megvilágító napnyugta fényjátékot.
Miközben Medwin felnézett a nyugaton még mindig fényesen megvilágított felhőkre megszólalt:
– Azt hiszem, hogy ami az olasz naplementében igazán megfogott, az a különös rózsaszín árnyalat.
Medwin alig ejtette ki a „rózsaszín” szót, amikor Lord Byron tapsolt egyet, és kezével befedte barátja száját, majd nevetve mondta:
– Na gyerünk már, ne, Tom, ne légy költői.
Forrás: Ernest J. Lovell (szerk.): His Very Self and Voice, New York, 1954
