A buddhizmus mindig is nagy fontosságot tulajdonított a meditációnak, a csan iskola viszont tanítása középpontjába állítja azt: számára ez jelenti az eszközt, amely elvezethet a végcélhoz. Hogen gyakorlatias választ adott, a hit hollétére.
Hogen egy kis kunyhóban éldegélt a nagy hegyek lábánál. Egy napon négy vándor szerzetes érkezett a környékre, s egyikőjük engedélyt kért tőle, hogy kertjében tüzet rakhassanak maguknak éjszakára.
A tábortűz mellett Hogen akaratlanul is tanúja lett a szerzetesek vitájának, amelyet a szubjektivitásról és az objektivitásról folytattak. Közéjük telepedett hát, és így szólt hozzájuk egy ülőalkalmatosságnak használt sziklára mutatva:
– Itt van ez a nagy kő. Nos, szerintetek ez elméteken belül vagy azon kívül létezik?
– Buddhista nézőpont szerint minden a gondolat objektivációja – felelte az egyik szerzetes –, úgyhogy megkockáztatom: ez a kő csupán gondolataimban létezik.
– Szörnyen nehéznek érezheted a fejed – jegyezte meg erre Hogen –, ha egy ekkora követ cipelsz benne.
