A szabadságharc során különös emberekkel találkozott Kossuth Lajos…
Debrecenben történt 1849 tavaszán (amikor a Kormány olt tartózkodott Pestről menekülte után), hogy a város körül felállított honvédőrség egy ugyancsak idegen kiejtésű, székely abaposztó takarókkal, azaz csergével kereskedő, gyanús vándorkalmárt fogott hoppon. A magya honvédek, életükben nem hallottak erdélyi örményes magyar szót, spionnak nézték a derék örményt.
– Kimkedett az iirdüg! – mondta a „szamosújvári” móddal mag varul beszélő örmény pokrócos kalmár. – In ju hazafi vagyak, mast jüttem a vásárba pakracakkal! Éppen akkor meni arra a Kormányzó.
– Elhiszem – mondotta, – hogy ártatlan kelmed, de ha olyan jó hazafi kelmed, adja el kelmed a Honvédelmi Bizottmánynak a pokrócokat! Nem kívánjuk ingyen, de sokat nem adhatunk érte!
– Ogyan kihez van szerencsim, ha nem vagyak alkalmatlan? – kérdezte az öreg.
– Kossuth Lajos vagyok!
– Felsig, átadam ingyen a pakracakat!
Ilyen jó magyarok az erdélyi örmények. Közülük való volt a két aradi Vértanú, Lázár Vilmos és Kiss Ernő tábornok, Gorové Antal, Czecz honvédezredes, Simay Gergely, a nagyváradi és zalatnai Lukács család és a Szabadságharc száz meg száz kitűnő magyarlelkű örménye.
