Krúdy Gyula darabjának, a „Zoltánká”-nak hatalmas sikere volt a Magyar Színházban…
A premier után követő nap csak a Pesti Hírlapban jelent meg az egyetlen kritika Színi Gyulától, aki személyesen nem ismerte Krúdyt. Cikkében alaposan „lemosta” a darabot.
„Krúdy nem ment be a színházba, hanem a Margitsziget árnyas sétányain, gondolataiba mélyedve, hátratett kezekkel sétált. Jó darabig járkált. Aztán elfáradt. Betért az egyik szigeti elegáns étterembe, hogy elfogyassza vacsoráját. De a szép nyár este a vacsorára éhező embereket a fülledt városból ide a Szigetre, pont ebbe a vendéglőbe kergette. Nem volt egy szabad asztal sem. De az „író urat” mindenképpen el akarta „helyezni” a főúr. Végül is úgy oldotta meg a nehéz problémát, hogy a sarokban levő asztalhoz, ahol csak egy fiatalember vacsorázott egyedül, annak engedelmével, leültette Krúdy Gyulát. Az író nekilátott, hogy elfogyassza az ételt, majd beszédbe elegyedett asztaltársával. Hogy, hogy nem, a fiatalember a tegnapi, esti Magyar Színház premiérjéről kezdett beszélni.
– Méltóztatott talán hallani a tegnap esti Krúdy-premiérről? – kérdezte. – Hát, kérem, Krúdy Gyula, mint darabíró is, mondhatom, a legelőnyösebben mutatkozott be. Véleményem szerint Krúdy a mai magyar irodalom legzseniálisabb mestere. És, kérem, mégis akadnak emberek, kik hányi-veti könnyedséggel, mint a mai egyik reggeli lapban olvastam, ezt a hatalmas tehetségű írót naiv módon kritizálni merik. Mi önnek erről a véleménye?
– Én teljesen igazat adok annak a kritikusnak – felelte szomszédjának legnagyobb meglepetésére Krúdy, – mert kérem az a Krúdy Gyula messze van még olyan művek alkotásától, melyekkel szemben tilos lenne a kritika.
Még sokat vitatkoztak, majd Krúdy fizetett és kabátját fölvéve, menni készült.
Kezet nyújtott és miközben erősen megszorították egymás kezét, bemutatkoztak.
– Krúdy Gyula vagyok.
– Színi Gyula a nevem – mondta zavartan a másik.”
Lejegyezte: Gárdonyi Béla, Délibáb, 1933
