Buda várában élt egy szegény varga. Elhatározta, hogy varr egy szép, parádés csizmát, s elviszi a királynak ajándékba…
Mikor a csizma elkészült, a karjára vette, s megindult a várba. A vár kapujában útját állta az őr.
− Hova, hova, szegény varga?
− Mátyás király eleibe. Ezt a pár csizmát viszem neki ajándékba.
− Beeresztelek én, de csak egy feltétellel – mondta az őr.
− Mit kívánsz?
− Csak azt, hogy mit a csizmáért kapsz, a felét nekem adod.
Mit tehetett a varga, megígérte, s ment tovább. De a király szobája előtt megint találkozott egy őrrel. Az is megállította, s akárcsak a másik őr, a felét kérte annak, mit a varga majd a csizmáért kap. A varga neki is megajánlotta. Végre bejutott a varga a királyhoz, s odaadta neki a csizmát. Mátyás király mindjárt felpróbálta. Hát a csizma úgy állott a lábán, mintha ráfestették volna.
− Mivel ajándékozzalak meg ezért a szép csizmáért? – kérdezte.
− Ha meg nem sértem, felséges királyatyám, száz botütést adjon nekem ajándékba.
A király nem akart hinni a fülének.
− Száz botot kérsz ezért a gyönyörű csizmáért?
− Én azt – mondta a varga.
− Megkaphatod – vont vállat a király.
Szólt az udvarmesternek, az meg a szolgáknak. A szolgák hozták a derest, aztán jött a négy hajdú.
− No öreg, feküdj rá – mondta a vargának.
− Nem engem illet a száz bot, felséges királyatyám – szólalt meg a varga –, hanem azt a két őrt, kik ide bebocsátottak. Mivelhogy azok felét-felét elkérték annak, mit a csizmáért kapok ajándékba. Megígértem nekik, nem rövidíthetem meg őket.
A hajdúk gyorsan deresre húzták a két őrt. Egyiknek is, másiknak is hűségesen leszámolták az ötven botot. A varga pedig kapott egy szakajtó aranyat a királytól.
