A hivatalban Móricz Zsigmond ismerős volt egy tanácsosnak…
Móricz Zsigmondnak dolga akadt a Váci utcai elöljáróságon. Az adóosztály vezetőjét kereste. Megvárakoztatták.
A tanácsos úr nagyon elfoglalt ember volt ám! De az író türelmes várt, hiszen elég ismert volt a neve, hogy ismerjék…
Végre beengedték.
A tanácsos úr szigorú, hegyes bajszú bürokrata, az „ügyfelet” hellyel kínálta.
Az író, mint ügyfél előadta neki, hogy milyen ügyben jár.
A tanácsos úr erősen, szúrósan nézett rá.
– Bocsánat, nem értettem tisztán a nevét – mondta végül.
Az író megismételte a nevét, mint aki már tudja, hamarosan üdvözlik, és köszöntik őt.
A tanácsos azonban csak mormolni kezdett, mint egy imamalom:
– Móricz Zsigmond… Móricz Zsigmond… ismerem én ezt a nevet… Móricz Zsigmond… olyan ismerős…
Egyszer csak felcsillant a szeme és számonkérőn megkérdezte:
– Nem lakott ön a IX. kerületben?
– Dehogynem – felelte az író. – Onnan költöztem ide, a IV. kerületbe, se éppen azért jöttem önhöz, hogy újra kérjem az adófizetési kedvezményt, amit odaát élveztem.
A tanácsos úron elömlött a megkönnyebbülés és az öntelt, hivatásteljes mosoly, és felkiáltott:
– Ugye mondtam! Ismerem én a maga nevét!
