„Kövezzenek meg: én csak azokat szeretem, akik szembe dicsérnek…” Karinthy Ferenc az őszinteség híve volt.
Karinthy Ferenc: Őszinteség
Kövezzenek meg: én csak azokat szeretem, akik szembe dicsérnek. Lehetőleg jó hosszan, részletezve, az se baj, ha ismétlésekbe bonyolódva. Viszont a hátam mögött, távollétemben akár szidhatnak is, nem érdekel. A kritikák közül is: a ledorongolókat összetépem, a dicsérőket megőrzöm, dossziéba rakom, rendezgetem, újra s újra elolvasgatom.
Ennek szigorúan filozófiai alapja van, s nem hiúságomból, hanem szerénységemből fakad. Hibáimat ugyanis mindenkinél jobban ismerem, semmi szükségem rá, hogy minduntalan az orrom alá dörgöljék őket, a szennyesemben turkáljanak. Erényeimben azonban kételkedem: itt szorulok megerősítésre. Azon meg úgyse lehet segíteni, aki másoktól akarja megtudni a maga gyöngeségeit.
Kellér Dezsőt elfogta egy ismerőse a Körúton: – Hallottam magát tegnap a színházban.
– No és hogy tetszettem?
– Legyek őszinte? – kérdezte az illető.
– Ne legyen őszinte – felelte Kellér, és továbbment.
Forrás: Karinthy Ferenc: Karcolatok
