„Pestre megyek s ott leszek tán két hétig.” Ehhez hasonló mondatokat gyakran olvastak, hallottak Petőfitől a barátai, akik azt is tudták, hogy nem egy csizmát elkoptatott, mert nem telt neki mivel megkönnyíteni az utazasait.
Egy időben Petőfi, a halhatlan népköltő, ki mint tudjuk, országos híre dacára sem volt soha gazdagnak nevezhető, több barátjaival sétálva a Váci utcán, egyszer nagy csengéssel lát maga mellett elvágtatni egy falusi ekvipázst, melynek négy sárkánylovát parlagi gavallér hajtotta, bő ingben, tollas kalapban, vállra vetett dókával és glaszékesztyűben.
– Héj Sándor – mond egyike az ifjúknak vidámon –, lesz-e neked valaha ilyen négy paripád?
– Lesz, ha kocsis leszek – felelt rá a költő.
