A romantika egyik legjelentősebb költőjévé vált a szegénységben, ám jó nevelésben felnőtt Robert Burns, akinél a jókedv, az öröm mindig társas jellegű volt, soha nem a melankolikus, epekedő szerelmesnek írt, hanem az életet szeretőknek. Halál után is adott okot arra, hogy gondoljanak rá.
Robert Burns érzékeny lélek volt, sokszorosan szenvedte a szegénység minden szenvedését. „Soha szív nem dobogott az enyémnél hevesebben azért, hogy kitűnjék” – írta egy levelében. Ám úgy látszik a tehetséget és a zseniket máshol sem becsülik meg.
Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
A síremlék felavatása során a még élő édesanyja keserű könnyekre fakadt:
– Ó, Robbie! Te egy darab kenyeret kértél tőlük, s ők egy darab követ adtak neked!
