Ez az adoma az 1920-as évekből, a régi uram-bátyám világból származik. Ekkoriban Budapestet a „tegeződés fővárosának” nevezték. A realista színjátszás egyik legjelentősebb képviselője, Rózsahegyi Kálmán sétált a pesti Duna-korzón. Egyszer csak hozzácsatlakozott egy úriember.
− Szervusz, Kálmán!
− Szervusz!
− Elkísérhetlek?
− Természetesen.
Most már együtt sétáltak. Kisvártatva szembe jött velük egy másik úr, és a kalapját megemelve köszönt:
− Szervusztok!
− Szervusz! – fogadta a köszönését Rózsahegyi.
A művész kísérője megkérdezte:
− Mondd, Kálmán bátyám! Nem tudod ki volt ez az úr, aki ilyen kedvesen köszönt?
Mire Kálmán bácsi rezignáltan:
− Hogy őszinte legyek fiam, én még azt sem tudom, hogy te ki vagy?
